A japán nyelvet (nihongo, nippongo, 日本語) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él. Egyetlen más országban sem beszélik első vagy második nyelvként. Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

A japán nyelvben három írásrendszer van:

• a hiragana,
• a katakana szótagírások,
• a kandzsi kínai eredetű szóírás.

Használatos még a rómadzsi, ami a latin betűs írás neve. 1947-ben az USA megszállók nyomására az addigi 50 000 jelből álló jelrendszer helyett az alap jelkészlet számát 1850-re korlátozták, majd 1981-ben a listát 1945 tételre bővítették.

A kandzsival a szavak fogalmi részét, például a főneveket, az igetőt írjuk le, míg a hiraganával a toldalékokat és a határozószókat, az idegen szavakat általában katakanával írjuk.

A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldali mássalhangzó után kiejtjük a felül lévő magánhangzót.

Van néhány kivétel a hiragana, ill. a katakana olvasásában:

• Az sz-sor minden szótagja sz-szel kezdődik, kivéve し/シ, amely sinek ejtendő; hasonlóan a z-sor, melyben minden dz-vel, kivéve a じ/ジ, mely dzsinek ejtendő.
• A t-sor kiejtése: ta csi cu te to. A d-sor hasonlóan: da dzsi dzu de do.
• A ふ/フ mássalhangzója valójában egy f-szerű hang, amit nem a fogakkal, hanem az ajkakkal képzünk.

Kiejtési és egyéb tudnivalók:

• ん/ン – önálló szótagot képző n hang.
• A v-sor mássalhangzója az angol w-hez hasonlít; hasonlóan a ふ/フ f-szerű hangjához, ez sem v, hanem a fogak helyett az ajkakkal képzett hang. A を/ヲ hangot sokszor csak simán o-nak ejtik, ám ettől még nem ugyanaz a szerepe a két hangnak.
• Az あ/ア egy a magyar á-hoz hasonló hang, viszont annyira nem nyílt, és rövid.
• Az i, e és o hangok olyanok, mint a magyarban.
• Az う/ウ ajakkerekítés nélküli u hang, kiejtése ü-szerű.

A japán szavak magyar átírása az angolban használt Hepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt):

Példák:

gésa (szabály szerint geisa), Tokió (eredetileg Tókjó), Kiotó (eredetileg Kjóto), Oszaka (eredetileg Ószaka) stb.

Főbb jelek:

。 kicsi, karika alakú mondatvégi írásjel, használatában megfelel a magyar pontnak;

、 vessző, használata a magyaréhoz hasonló, bár szabadabb helyesírási szabályok alapján. Jobb-alsó irányban kiszélesedő, könnycsepp alakú jel;

・ a sorok szélességének/magasságának közepén (az írás irányától függően) levő pontot az idegen nyelvű szavak elválasztására használják, például: レオナルド・ダ・ヴィンチ reonarudo da vinci (Leonardo da Vinci);

「 」 『 』 idézőjelek, használata a magyaréhoz hasonló;

más latin karaktereket, így a kérdőjelet (?) és felkiáltójelet (!) is a magyarhoz hasonló módon használják. Olykor – az angol nyelv hatása miatt – az általunk is használt pont és vessző jeleket használják.

"Nyelvtan"

A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: wa- – topik jelölő, ga- – (nem topik) alany jelölője, o- – tárgyjelölő, ni- – mindenféle helyviszony jelölője, no- – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), de instrumentális-partikula stb. Többes szám nincs, ha ez nem derül ki a mondatból, akkor megduplázzák a főnevet: Ott hegy-hegy van = ott hegyek vannak.

A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (például megszólított neve, tiszteleti -san/-sama / -szan/-szama szócskával toldva).

A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű:

A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszont igeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg- légyszíves csináld meg- tisztelettel kérlek, hogy csináld meg stb…)

Nincs magánhangzóharmónia.

A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, például a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb stb.

Forrás:Wikipédia